Bár a toborzás Görögország minden részén folyt, a kiváltságos Naoussza nem szenvedett el ilyen kegyetlen vérontást. Ez azonban 1705-ig tartott, amikor a szultán Ahmet Celebit, a palotaőrséget küldte Naoussába, hogy végrehajtsa az első gyermekáldozatot – és az utolsót, úgy tűnik, az Oszmán Birodalomban.

 

A város nemcsak hogy nem adta át gyermekeit, de még a követet is megölte! Akkoriban a karnevál napjai voltak. Ez az esemény volt az oka annak, hogy sok naoussai lakos a betyárokhoz csatlakozott a Vermió hegységnél (ez a hegységlánc Makedónia területén Imathia, Kozáni és Pella megyébe is átnyúlik, a híres betyár kapitány, Zisi Karadimos vezetésével. Karadimos ellenállását azonban végül megsemmisítették.

 

A következő karneválon Naoussza fiataljai nagy gonddal öltöztek fel armatoli jelmezükbe. Viselték az „maszkot”, ahogyan az az ókorból ránk maradt, a tökéletes mellvértet alkotó ezüst evőeszközöket, az öveiket és minden kiegészítőjüket. A karadimoszi fiúkra emlékezve Naoussza határait és központját körbejárták, negyedről negyedre táncolva.

 

Ugyanezt az útvonalat követik a zenekarok a mai napig, rituális tisztelettel minden karneválon. Itt ebben a makedón területen a γλέντι, vagyis a mulatság megérinti a ιεροτελεστία, vagyis a szertartás határát, ahogyan a Janicsárok és a Μπούλα, vagiys a mennyasszony feltűnnek a házasulatlan fiatal férfiak körében. Az álarcok lelkeket szimbolizálnak, amelyek egy régi ígértet hordoznak.A lépések, a körtáncok és a nehéz ritmusok, hangok szinte egy beavatás atmoszférát teremtenek meg. Az elnyomásnak való együttes ellenállás hatalmas erejét idézik meg. Minden úgy tűnik, hogy az időt mozdulatlannak tartják. A kör nem törik meg soha, a hagyomány nem törik meg. A tömeg ezekkel a szinte mitikus alakokkal táncol az utcákon, ezen a meghatározott útvonalon és a meghatározott történetet meséli el minden évben ilyenkor.